***

 

Több nyelvből is fordít, mégis a spanyol nyelvű kultúra áll önhöz a legközelebb, kiadója is a spanyol kultúrkörre épül. A test mindent tud című regénye viszont a Vajdasághoz, egy olyan régióhoz kapcsolódik, amely korábban nem volt része személyes vagy irodalmi életterének. Könyve főként a világháborús vajdasági vérengzéseknek a kérdéskörével foglalkozik, ugyanakkor a szereplők spanyol és latin-amerikai kötődé- sei révén a történet multikulturális színezetet kap. Miért éppen ez a téma ihlette meg és honnan jött a regényírói fordulat a kortárs műfordítások után?

 

Ez a regény ott kezdődött, ahol egyszer egy novella véget ért. Kezdettől fogva tudtam, hogy kik lesznek a szereplői, egy ikerpár, aki a színészházban nőtt fel,színészszülők gyerekei, meg az elbeszélő, akiszinte az ikerpár harmadik tagja lehetne. Aztán jött negyediknek Imre, aki Uruguayban született, olasz apától és egy vajdasági anyától, akiről azt sem tudni, kik az igazi szülei, mert Imre nagyszülei az újvidéki vérengzés után fogadták örökbe az árvaházból negyvenkettőben, mielőtt a kivándorlás mellett döntöttek volna a nagymama sváb származása miatt. Imre a bácskai nagyapjától örökli a magyarságát, ebben az árvalányhajas magyarságtudatban él mindaddig, amíg Madridba nem költözik, és egy év után el nem látogat Budapestre, hogy majd továbbmenjen Újvidékre, a nagyapja szülőföldjére. De Budapesten találkozik Matyival, az ikerpár fiú tagjával, aki portré- festő a Várban, és magával csalja Madridba. Matyi és Imre magyarságtudata egész más. Imréé sokkal erősebb, mint Matyié, aki itt él, Matyi viszont kitűnően ismeri a második világháború történetét, megszállott kutatója az eseményeknek, Imre rajta keresztül tudja meg apránként, hogy mi is történt a Bácskában, miután a nagyszülei eljöttek onnan.

 

És miért éppen a Vajdaság?

 

Mindnyájan hordozzuk a csalá- dunkban Európa történelmét. Hogy éppen a Bácska lett fiktív regényalakjaim szülőhelye, az egy korábbi utazásomhoz kötődik, személyes élmény. Magyarkanizsán, mikor Zentára tartottunk egy könyvbemutatóra, a bőrömön éreztem, milyen érzés lehetett, amikor Kosztolányi arra ébredt, hogy Szabadka már nem Magyarország. Azóta ez a különösvonzalmam a Vajdasághoz, és miközben ezt a regény írtam, kicsit már vajdaságinak is éreztem magam.

 

Korlátozta vagy inkább megerősítette a könyv megírásakor az a tudat, hogy „kívülálló”? Megmaradhat-e az objektív szemlélődő pozíciójában a regényíró ilyen súlyos kérdéseknél?

 

Érzelmileg nyilván nem hagytak érintetlenül a történetek, amiket megírtam, és akkor még finoman fogalmaztam, viszont megvolt a kellő távolság, mivel személyes, családi érintettségem nincs, viszont át tudom érezni, milyen lehet, amikor egy család legalább két generáción keresztül hallgatásra kényszerül, vagy mert tömegsírban nyugszik valamelyik tagja, vagy azért, mert épp a rossz oldalon állt. Innen jött aztán egy párhuzam a spanyol polgárháborúval, hiszen az áldozatok közül még ma is sokan a feltáratlan tömegsírok mélyén pihennek.

 

Mi alapján tájékozódott? A regény ugyanis a morális, szellemi kihívás mellett igen komoly történelmi kutatómunkátsejtet.

 

Rengeteg kutatómunkát igényelt a téma, persze, dokumentumfilmeketnéztem, elmentem emlékkonferenciákra, de kértem segítséget a témát kutató történészektől, Pihurik Judit például sokat segített, könyvtárnyi irodalmat gyűjtöttem be, olvastam át a korszakról, mert hiába fikció, a regényben a történelmi személyiségeken kívül egyetlen valósszereplő sincs, a tények attól még tények, az eseményeket nem lehet megmásí- tani. Az már egy másik kérdés, hogy hogyan értékeli őket az utókor. Újvidéken a regény bemutatóján jártam először. Viccesen azt mondtam, Karl May se járt a Vadnyugaton, mégis az ő regényeiből tanultuk meg, milyen volt ott az élet. Újvidék kinagyított térképe végig ott volt velem, képek, arcok a falon, szóval valahogy így dolgoztam.

 

Milyen volt a regény ottani fogadtatása?

 

A legnagyobb elismerés egy regény- írónak az lehet talán, ami velem Újvidéken megtörtént, amikor a bemutatót követően az egyik résztvevő azt mondta a másiknak: ezt a könyvet feltétlenül el kell olvasnod, olyan volt, mintha téged hallottalak volna, olvasás közben úgy éreztem, mintha te mesélted volna.

 

A regény fölveti, hogy nagyon szükséges és nagyon ideje lenne a magyar-szerb viszony újraértelmezésének. Kérdéseket tesz föl, kérdésekre késztet és válaszokat vár.

 

Igen, a magyar-szerb viszony. Nehéz kérdés, általában igaz, hogy a nemzetiségek jól megférnek egymás mellett, mindaddig, amíg valamilyen, szinte mindig kívülről jövő politikai vagy egyéb érdek nemazt kívánja, hogy ez a helyzet továbbra ne maradjon így.