Magiarote de la Mancha

Please reload

...de la Mancha

Magiarote...

1616. április 22-én hunyt el Miguel de Cervantes, másnap pedig Shakespeare. Művészetük halhatatlan, ugyanis még 400 évvel később is megelevenítjük az általuk kitalált összetéveszthetetlen karaktereket, történeteket. Az ELTEatrero amatőr egyetemi színjátszó csoporttal is készültünk egy műsorral Cervantesre emlékezve, amelyet spanyol nyelven vittünk színpadra április 22-én.

2016., augusztus 1. - Írta: Radosnai Luca.

Az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékén a színjátszó kört Vanesa Hidalgo Martín indította el. Egyszerű délutáni műhelyként indult, de nagy sikere lett, ezért hivatalosan is szabadon választható kurzussá vált. Vanesa az egyetem granadai tanára és a Cervantes Intézet lektora is. Az ELTE-n 2010 és 2012 között több színdarabot is rendezett. Budapesten kívül Debrecenben is foglalkozott színjátszással, diákjaival szerepeltek hazai és külföldi iskolai színjátszó fesztiválokon is. Ezenkívül számos konferenciát szervezett nyelvtanároknak, képzéseken is részt vett előadóként és oktatóként, ahol a drámapedagógia nyelvtanulásban betöltött fontos szerepéről beszélt. Tulajdonképpen ez volt a kurzusok kezdeményezésének az alapja is, illetve a doktori disszertációjának a témáját is ez adja.

VANESA

A mi csoportunkban tizenegy lány gyűlt össze. Vanesa óráit mindig élveztük, nem volt kétségünk afelől, hogy a szakkör is jó elfoglaltság lesz. Érdekesnek ígérkezett, ráadásul az intenzív nyelvgyakorlás lehetőségét is biztosította. Szeptembertől különféle dramatikus játékokkal, szituációs feladatokkal hangolódtunk rá a színjátszás alapjaira: hóban tapostunk, Marson jártunk, híres embereket személyesítettünk meg, érveltünk. A nevünk, az „ELTEatrero” egy szójáték, amely az „ELTE” és a „teatro” (színházkedvelő) szavakból áll össze.

Az adaptáció adaptációja

Novemberben fogalmazódott meg az ötlet bennünk, hogy előadnánk Miguel de Cervantes művének, „Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha” színházi verzióját. A 17. századi regénynek több filmváltozata és számtalan színházi adaptációja született már, amelyek napjainkban is nagy sikernek örvendenek. A színdarabunknak a „Magiarote de la Mancha” címet adtuk, amely szintén egy szójátékon alapszik: a „magiarote” szóban a „magyar” és a „Quijote” szavakat olvasztottuk egybe, amely jelképezi, hogy magyarok jelenítik meg a történetet, Magyarországon.

A mi változatunk úgymond egy „adaptáció adaptációja”, ugyanis egy spanyol színtársulat, az Uroc Teatro „Clown (bohóc) Quijote de la Mancha” című művének szövegkönyvét használtuk fel az engedélyükkel. Miben változtattunk? Vanesa a saját igényeinkre formálta; egy hagyományos, korhű, de emellett szórakoztató színdarabot képzelt el. Az eredeti szövegben bohócok szerepelnek, mert gyermekeknek szól. Hogy megtartsuk a mű eredeti formáját és humoros lényegét, a bohócokat őrültekre cseréltük, ezért kezdődött a darab egy elmegyógyintézetben. Don Quijote történetének legtipikusabb részeit benne hagytuk, mint például a híres szélmalmokkal harcoló jelenet, de hogy minél tömörebb legyen, bizonyos dolgokat kihagytunk. Viszont fellépett az a probléma, hogy többen voltunk a csoportban, mint a karakterek a kiindulási műben, ezért egy-egy résszel és szereplővel Vanesa itt-ott megtoldotta, a regény elemeiből csemegézve. Sőt, néhány jelenetet összekötő hangeffekt és a végső jelenet zenei aláfestése is saját választás volt.

A SZEREPLŐK

Januárra elkészült a végleges szövegkönyv. Mindenki kiválasztotta a számára legszimpatikusabb szerepet – vagy éppen rábeszéltük egymást egy-egy embert próbálóbb feladatra. A döntő szempont elsősorban a megtanulandó szövegek hosszúsága volt. Emiatt Don Quijote és Sancho Panza szerepe volt a legkevésbé népszerű, hiszen ők szinte mindegyik jelenetben színre léptek, és olykor egész monológokat mondtak el. A másik nagy kihívást a férfi karakterek túlsúlya jelentette, amiért közülünk hét lánynak bajszot, szakállat, némelyikünknek párnával kitömött inget kellett viselnie, ám ezek mellett hitelesen is kellett tudni eljátszani néhány pajzán, közönséges vagy harcias és markáns egyéniséget.

A KELLÉKEK

A kellékeket elsősorban a saját „padlásunkról” szedtük össze, mint például a boszorkánykalapot, szoknyákat, ingeket, tálcát, gyertyákat, de még vívókardot, parókát és helikopter modellhez való rotorlapátot is talált valaki otthon (amelyek a szélmalmokhoz kellettek). A többi eszközt főként különböző üzletekből és jelmezboltokból szereztük be; iyenek voltak többek között a pap, a lovag, a törpe és Don Quijote jelmeze, az arcfesték a szélmalmoknak, Dulcinea parókája és a sok-sok bajusz. Ezekhez támogatást a Spanyol Királyság Magyarországi Nagykövetsége és a Budapesti Cervantes Intézet biztosított számunkra. Rocinante lovat a debreceni színjátszó csoporttól kértük kölcsön, Sancho Panza sonkája (amivel harcolt) pedig valójában egy sonka mintázatú párna volt, amelyet egy webshop-on keresztül rendeltünk.

A PREMIER

Majd a sok-sok készülődés után elérkezett 2016. április 22-e. A nézőtér szinte teljesen megtelt, mi pedig már jelmezben toporogva, bajszokat igazítva izgultunk az ajtók mögött. A díszlet részletesen elkészítve, a hangtechnika és a világítás is beállítva várt; ekkor már csak a mi játékunkon múlott Don Quijote és társainak története. Szinte már ösztönösen ment minden, ez az egy óra ünnep volt számunkra. A számtalan dicsérő szón és a meglepetten derűs tekinteteken túl a munkánk gyümölcsei egy kerek és lebilincselő színdarab és az új barátságok lettek, amelyeket egy közös művészeti, értékteremtő tevékenység alakított ki. Ezenfelül az előadás méltó megemlékezésként szolgált Miguel de Cervantes halálának 400. évfordulójára.