Ilyenkor pedig ugyanazt teszik, mint amit az életükben együtt: jókat lakomáznak, felidézik az örömteli eseményeket, elmesélik a rég nem látott rokonoknak, hogy mi történt azóta, hogy utoljára találkoztak, hiszen amikor még éltek, akkor sem néma, gyászos hangulatban töltötték el az időt. Ebből következik, hogy a halálra sem úgy tekintenek, mint rossz dologra. Ez az élet körforgásának velejárója: ahogy egy virág is kinyílik, pompázik a maga szépségében, majd elhervad és a földben a talaj részeként tovább létezik, ugyanígy a halál is csak egy másik kapu, a halhatatlan lét egy állomása, ahol a lélek tovább él egy másik formában.