Miért éppen Granada?!
2018. június 2., Lafferton Luca, Fotók: Romoda Klára és Lafferton Luca
Aki nem látta Granadát, még nem látott semmit - kezdődik gyakran az útikönyvek leírása erről a fantasztikus spanyol városról, amelyet Spanyolország (egyik) kulturális fővárosaként tartanak számon.
A magyar utazókat vonzza Spanyolország, egyre érhetőbbé is válik – hála az internet adta gyorsabb információszerzésnek és a könnyebb utazási lehetőségeknek –, de központisága, elérhetősége és ismerettsége miatt elsősorban Madridba és Barcelonába utazik a legtöbb magyar látogató.
Miért érdemes Granadát is megjárni? Két világjáró hölgy, Ullrich Magdolna (tanár) és Romoda Klára (ügyintéző kulturális intézményben) válaszolt a Latinia kérdéseire granadai útja kapcsán.
Az 1492-es év arról ismert a világtörténelemben, hogy Kolumbusz Kristóf akkor „fedezte fel” Amerikát (az európaiak számára), ugyanakkor hispán szemszögből nézve azért különösen fontos ez a dátum, mert ekkor született meg Spanyolország. Ekkor arattak győzelmet a keresztény spanyolok győzelmet a mór birodalom fölött, amelyet Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd házassága szilárdított meg.
Granada mára a kultúrák találkozásának a szimbóluma lett, ahol mór, keresztény és zsidó kultúra kapcsolódik össze. 1984-ben az UNESCO-világörökség részévé nyilvánították a várost, legjelentősebb műemléke az Alhambra épületegyüttese.
Jártál már korábban Spanyolországban, vagy ez volt az első utad arra?
Ullrich Magdolna: Igen, boldogan mondhatom, hogy már jártam máskor is Spanyolországban. Az első fantasztikus élményemet Barcelona nyújtotta, mint sokan másoknak. A város híre nem túloz, ott járva az embernek az az érzése támad, na, itt tudnék élni. Először csak egy hosszú hétvégére futotta, de kóstolónak jó volt, belesűrítve mindent amit csak lehet. És még kétszer (!) volt szerencsém viszontlátni ezt a csodát, mikoris a Camino régen dédelgetett ötletét tettük valóssá a barátnőmmel. Repülő Budapest-Barcelona, majd Barcelona-Budapest. És ha már így esett, hát 1-2 napot csak el kellett ott is tölteni..... Ja, és ebből következik, hogy igen, másszor is jártam Spanyolországban – Pamplonától Finisterréig, gyalog. 5 hétig. Kb. 500 km. Életem egy meghatározó szakasza.
Romoda Klára: Ez volt az első utazásom Spanyolországba.
Mikor és milyen szervezésben jutottál el Granadába?
U. M.: Mielőtt válaszolnék konkrét kérdésedre, hadd ízlelgessem kicsit a szavakat: Granada – gránátalma – gyümölcs belseje meglepetésekkel – város tele szívmelengető élménnyel. Nos, nagy vonalakban ennyi.
Régóta dédelgetett vágyam volt eljutni Andalúziába, most összejött (2017 őszén). Többektől hallottam jó véleményeket a Fehérvár Travel utazási irodáról (ez itt a reklám helye?!), így mellettük döntöttünk. Nem kellett megbánni, amit ígértek azt nyújtották, megfejelve egy szimpatikus idegenvezetővel, akitől rengeteg információt kaptunk történelemről, építészetről, szokásokról stb.
A körút során Granada Toledo és Málaga közé ékelődött be, áthaladva La Mancha vidékén.
R. K.: Szakmai úton jártam az Eramus ösztöndij program keretében. Szerencsére a “hivatalos” program mellett jutott idő arra is, hogy a várossal, a nevezetességekkel is elkezdhessek ismerkedni.
Alig száz négyzetkilométerével körülbelül akkora város, mint Eger, de népsűrűségét tekintve alig marad el Budapesttől. Jelentős egyetemi városról beszélünk, fontos kulturális központja az országnak. Milyen elvárásokkal voltál a város iránt?
U. M.: Természetesen várakozásaim óriásiak voltak, hisz ha más nem, az Alhambra szinte mindenki számára fogalom, ismeretlenül is. Hát most megismerhettem!
R. K.: Nagyon örültem, hogy Spanyolország egy számomra régen megismerni vágyott részére jutottam el. A mór kultúra épitett öröksége nagyon érdekelt már kamaszkorom óta. Az hogy egy szakmai út keretében egy nyüzsgő egyetemi várossal, egy többszáz éves egyetemmel is megismerkedhettem nagy élmény volt. És persze az is, hogy a hétköznapokba is beleláthattam kicsit.
Granadát a legtöbben az Alhambra miatt keresik fel, amely egy monumentális épületegyüttes, XIII. századi gyökerekkel. A spanyolországi mór építészet csodája, bár keresztény palota és katedrális is épült hozzá az idők során. A műemlék 140 000 négyzetméteres területen fekszik, ezt bejárni önmagában komoly erőpróba. A múzeum hivatalos honlapján azt olvashatjuk, hogy megtekintésére több órát érdemes szánni, illetve lehetőleg hónapokkal előtte foglaljuk le a belépőt, hogy bejuthassunk. Hogy érzed, sikerült „abszolválnod” az Alhambrát?
U. M.: Igazából nehézkesen indult a látogatás. Reggel fél 9-re volt beléptetésünk, rendben meg is érkeztünk – a bejárat körül tolongó, óriási tömeghez. Ijesztő és reménytelennek látszó volt, hogy ebből valami jó is kisülhet. Egyet rögtön leszögeztem magamban: nyáron a világ semmi kincséért sem jönnék el ide! Most november elejét írtunk, és mégis ennyi kíváncsi turista! De aztán áthaladhattunk a csodák kapuján, és elénk tárult a gyönyör. Erről beszélni, írni szinte nem is lehet, ezt látni kell: az építészet, ízlés fellegvárát, és ahogy az ember oda próbálja képzelni a régen volt életet a palotába, a kertbe... Szinte könnyfakasztó a sok szépség. És kalapot le a szervezettség előtt, tökéletesen meg volt komponálva, melyik csoport mikor, merre mehetett (mintha németek lettek volna!). Több órát, de mégis túl keveset tölthettünk el ott. A városra magára sajnos nem jutott sok időnk, mivel Málagába kellett még aznap elérni, sőt még onnan is tovább a szállásunkra Guadalmarba.
R. K.: Na, ettől azt hittem, hogy mentesülök. Olyan intézményben dolgozom, hogy egy szakmai kártyával sikerült az időpontra jelentkezést kikerülnöm, sajnos a borsos belépő kifizetését nem, de sokszorosan megérte az élmény! A több órát én több napra és több alkalomra bővíteném. Biztos hogy más arcát látnánk nyáron, hogy a kertek még ezer felfedeznivalót rejtenek, hogy egy-egy romos falmaradvány mellett elgondolkodnánk, hogy milyen célt szolgált eredetileg az épület. A foytonos felújítás, javítás mellet ez sok izgalmat rejt még az ott élőknek, dolgozóknak is.
Granadában számos más látnivaló is akad (zsidó városnegyed, keresztény katedrálisok, barlanglakások, Mirador de San Nicolás, stb.), és a város hangulata önmagában fantasztikus. Mi az, amit szerinted mindenképpen látnia kell, vagy át kell élnie annak, aki Granadában jár?
U. M.: Csak elcsépelt frázisokat tudok mondani (amelyek persze igazak): hangulatos utcákon, szépséges házak között bolyongtunk, mindenhol emberek (főleg turisták), vidám hangulat, utcazenészek, körülöttük zenéjüket hallgató emberek. A mór, zsidó, keresztény negyed – állítólag tudtak békésen egymás mellett élni a rekonkvisztáig. Akkor a kiűzött zsidó lakosságot a mórok fogadták be, ahol még jelen voltak. (Ezt így is lehet?!) Nagyon kevés volt ez az idő a városra, de azért a Miradort megnéztük. A belváros nekem talán túl „turisztis”-nak hatott, olyannak, mint mondjuk Szentendre. Értem én, adni-venni kell, de hát ez más hangulatot kölcsönöz. Kár.
R. K.: Az Alhambra és újra az Alhambra. Ahogy az első este a szállásunk felé tartva először láttam meg egy sikátor felett a kivilágitott épületeket, az feledhetetlen élmény marad. Amikor két nap múlva elindultunk felfelé, egy olyan úton, ahol január ellenére örökzöldek szegélyezték az utat, még mindig nem hittem el, hogy tényleg ott vagyok. Aztán a bástyákról visszanézni a városra a szikrázó napsütésben kedte hihetőbbé tenni az élményt. A Palaciok egy önálló történetet igényelnek, ebbe nem is merek belekezdeni. Számomra az a város fénykora. A katedrálisok inkább nyomasztó hatást tettek rám, az elképesztő méretekkel és a túlzó diszítésekkel, aranyozással. Bár itt is láttam megragadó részleteket, az Alhambra emberi léptéke és inkább puritán “egyszerűsége” sokkal szimpatikusabb volt. Az is fantasztikus pillanat volt, amikor a Mirodortól felfedeztük, hogy az egész épületegyüttes mögött ott húzódik a hóval borított Sierra Neveda.
Összességében mennyiben más a spanyol/andalúz világ a magyarhoz, a granadai a budapestihez képest? Össze lehet egyáltalán hasonlítani a kettőt? Mire számítson a naiv utazó, aki még nem ismeri közelebbről Spanyolországnak ezt a vidékét?
U. M.: Nagyon más. Ha nem lenne az, talán nem is szerezne ilyen fantasztikus élményeket, akkor miért is utaznék újabb és újabb helyekre? A másság nem mindig pozitív, de Spanyolország, ezen belül Andalúzia tekintetében az. Én nem tartozom a „naiv” utazók közé. Aki tudatosan utazik, mint én is, természetesen előre olvas, néz képeket, így vannak előzetes elvárások. Ezeket persze olvasmányaink is alakítják. Nagyon sekélyes, ha a sztereotípiákat említem, hogy: kék ég, fantasztikus színek, tenger, nyüzsgő, hangosan beszélő, mindig vidám emberek, rengeteg mosoly, jóképű, vad kinézetű férfiak, szűk, sikátoros városkák, építészeti remekek, a flamenco, vérpezsdítő zene, paella, stb. A szép az egészben, hogy ez mind igaz! Persze a szürke hétköznapokig nem sikerült lemerülni, biztos az ott is szürke. És nehéz úgy hazatérni ezek után, hogy az ember felszáll a metróra, ahol a semmibe révedő, mosolytalan arcokra téved a tekintet. De tényleg kell hasonlítgatni? Szerintem ne tegyük!
R. K.: Még, még, még. Oda vissza kell térni! Nem csak Granada de a többi mór város felfedezése is ott van a terveim között. Ott élő ismerősőm szerint ez Spanyolország “szegényebb vidéke”, olcsóbb ott az élet. Ami biztos, hogy nem kifizethetetlenek árak, gyönyörűek a történeti épületek, számomra értékes módon tiszták a városok és rendezettek. A szakmai partnereink nagyon kedvesek voltak, de összességében kicsit zárkózottnak éreztem a helyieket.
+1/R. K.: Egy hét alatt többféle halat ettem (pedig Granada nem is a tenger partján fekszik), mint máskor egy év alatt. Nagyon szeretem a hétköznapi pillanatokat, így pl. megnézni a helyi piacokat. Meglepő módon itt a halas, tengeri gyümölcsös standok jóval nagyobb számban voltak, mint a zöldséges, gyümölcsös helyek. És mindent helyben is lehetett kóstolni, fogyasztani. Spanyolországot elkönyveljük a tapasok hazájának, ott tapasztalhatjuk meg, hogy egy ilyen nagy ország különféle régiói mennyire más és más fajtákat készítenek és fogyasztanak. Ezen a téren is van még felfedezni valóm.
spanyol nyelvű kultúra határtalanul
cultura hispanohablante sin fronteras