Balázs Attila:
Egyszer vettem egy sünt Fuente Vaquerosban, közel Bernarda Alba házához. A mondat második része, persze, tréfa, de az első fele igaz. Granadában vakációztunk (még a kilencvenes években), és kicsiny társaságom úgy döntött egy kissé borúsabb napon, hogy elkocsikázunk Lorca festői tájon található szülőhelyére, nem hagyjuk ki ezt a lehetőséget semmiképp. Nos, nem nyújtanám, így is lett. Főleg azért nem pazarolnám rá a szót, mert a táj szépségeit leszámítva: nem sok történt útközben.
Fotók: L. L.
Az andalúz sün
Nos, van ott abban a csekély lélekszámú Vaquerosban – ahol nem élnek sokkal többen, mint ahány embert a fasiszták tömegsírba lőttek 1936-ban a legnagyobb spanyol költővel együtt a nem messzi Alfacarban – egy csakugyan remek szökőkút. Kiszállván a kocsiból, eléggé rút jelenetre lettem figyelmes, amely viszont egy francia világhírű poétát juttatott eszembe tüstént.
Nevezetesen Baudelaire-t és felejthetetlen versét, amely úgy kezdődik, hogy: Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol, Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát (…)
Persze, kínozzák szegény állatot rendesen, pipát dugdosnak a szájába, kiröhögik suta totyogását a fedélzeten. Halálra gyötrik unalmukban. Ehhez hasonló történt említett szökőkútnál Fuente Vaqueros központjában. Pontosan az, hogy vásott helybeli legények-legénykék valahol sündisznót fogtak, és az a szórakoztató ötletük támadt, miért is ne hajítanák bele foglyukat a szökőkút vizébe? Hadd gyakorolja az úszást.
Meg esetleg megszabadul a bolháitól.
A sün küzdött az árral, miközben el-elmerült. Ami a baját végsőkig fokozta, az volt, hogy a kamasz ördögfiókák egyike hosszú botot kerített valahonnan, és akármikor a kis tüskés barmának sikerült kidugnia az orrát a vízből, visszanyomta. Nem volt nehéz ebben megpillantani egyszerű, de annál hatásosabb szimbolikájában – a költő sorsán túl – magát az egyetemes költői sorsot.
Nem volt nehéz. Főleg úgy, hogy építői ezt az egyébként csodálatos kutat Federico García Lorcának szentelték. Adta magát a dolog, de az valószínűleg az andalúz égből leszóló isten sugallata lehetett, hogy egyszerűen pénzért kimentsem a sünt vizes poklából. Bagóért odaadták, s onnantól kezdve rajtam röhöghettek, én meg elkezdtem csodálni a saját eszemet. Nem kellett se úgy elmenni, mintha semmi se történne épp, de nem is kellett birokra kelnem senkivel.
Kevés dolgot oldottam meg ilyen elegánsan az életben, mint azon a nyáron a mesebeli szépségeket komor realitással ötvöző, felejthetetlen Andalúziában. A szökőkút permetében csodálatos sziporkákká alakuló spanyol napfény villódzó játékában. Fityingért kiváltottam egy mártírt: Fuente Vaquerosban.
spanyol nyelvű kultúra határtalanul
cultura hispanohablante sin fronteras