Mexikói valóság
feketén-fehéren
2019. június 3., Makai Judit
Fekete-fehér képsorokon felmosóvíz folydogál a padlón, úgy öt percen keresztül. Kis idő elteltével egy repülő képe jelenik meg a járdára öntött vízben.
Ekkorra már bizonyossá válik: a Roma nem való mindenkinek.
A történet az 1970-71 közötti Mexikóba visz minket. A cím Mexikóváros egyik ikonikus kerületére utal, amely a gazdagok zónája volt, s napjainkra hipszterközponttá vált. Főhősünk: Cleo (Yalitza Aparicio), indián származású szolgálólány, aki egy felső középosztálybeli családnál dolgozik. Itt él a négy gyerekes család kutyájával, autóikkal, indián személyzetével. Amíg ők kétszintes házban, addig Cleo a tetőtéri szobában lakik egy másik indián szolgálóval. A fiatal lánynak a történet során többször szembe kell néznie az élet olyan kihívásaival, hogy milyen a városi felső középosztály alárendeltjeként dolgozni és élni, vagy milyen egyedül lenni a nagyvárosban.
Megérinti a nőiségében való kiszolgáltatottság és megaláztatás problémája. A lány ugyanis terhes lesz, a gyermek apja pedig, amint megtudja a hírt, azonnal eltűnik. Életének ezen nehéz szakaszában csak magára és a munkaadóira számíthat, akik felé Cleo őszinte bizalommal fordul. A bizalom pedig egyre inkább kölcsönössé válik az élet minden területén. Sorsa, a hozzá hasonló helyzetben lévő indián nőkéhez képest alapvetően pozitívabb, azonban az események egyszer csak tragikus fordulatot vesznek. Végül mégis lesz kiút, lesz megváltás Cleo és a ház úrnője, Sra. Sofía (Marina de Tavira) számára is, amely a film utolsó fél órájában, egy már-már festőien emelkedett tengerparti jelenetben csúcsosodik ki.
A film főszereplőjét Cuarón gyerekkori szolgálójáról Liboról (Liboria Rodriguez) mintázta, aki kilenc hónapos korától vigyázott a rendezőre. Libo, akárcsak a Cleót alakító Yalitza Aparicio, a mexikói őslakos mixték közösség tagja. A származás témája központi szerepet kap a műben, erre épülnek a film főbb kérdései: milyen lehet egyedülálló, indián nőnek lenni a városi fehérek között? Milyen a viszony egy középosztálybeli család és őslakos szolgálói között? Milyen az indiánok egymáshoz való viszonya ebben az urbanizálódó mexikói valóságban?
A Roma gyönyörűen kivitelezett és fényképezett, roppant letisztult és igényes, azonban nem egy könnyen fogyasztható alkotás. Kevés benne ugyanis az olyan mozgalmas, „akciódús” jelenet, ami egy átlagos moziba járót leköt. Párbeszédekben sem túl gazdag, vannak jelenetek, mikor percekig senki nem szólal meg. A napjainkban szokatlan fekete-fehér képek, a kevés dialógus, lassú szövésű, lineáris cselekmény a '60-as ’70-es évek mozijainak hangulatát idézik.
De mi az, amitől a film mégis a székhez szegezi a nézőt?
Ereje a vizuális megvalósításban, valamint a lassú, aprólékos ábrázolásban rejlik. A Roma mindenki számára értelmezhető, csak különféle síkokon és mélységekben. Mást ad egy olyan nézőnek, aki ismeri a megjelenített időszak mexikói vonatkozásait, de úgy is érthető, ha nem vagyunk tisztában a történelmi kontextusokkal.
A film a hetvenes évek Mexikójának mindennapi életét, a napi rutint mutatja be, így könnyen tűnhet úgy, mintha alig történne benne valami. Pedig maga az élet zajlik előttünk a vásznon, a maga apró, jelentéktelennek tűnő, de az azt megélő számára annál jelentősebb történéseivel. Mindezt a rendező-író saját életének emlékeiből építi fel, amelyeket csodálatraméltó módon tölt meg költőiséggel, fennköltséggel. Nála még az erőszakos jelenetek is esztétikusak.
A lassan folydogáló események között kirajzolódik egy sajátos karakterű ország sajátos problémavilága, amelyben a problémák mellett a szépség is megcsillan. Megismerhetjük a hetvenes évekbeli Mexikó társadalmi rétegeinek – főképp a szolgálók és a felső középosztály – egymáshoz való viszonyát, valamint a városba szakadt, szegény sorsú indián szolgálólányok helyzetét, kilátásait. Cuarón felvillantja az ebben az időben az országot meghatározó politikai berendezkedés jegyeit is.
Mexikótól azonban teljesen elvonatkoztatva is értelmezhetjük a filmet.
Így az egyszerű gazda- alkalmazott kapcsolatot, valamint a vidéki lány városba való beilleszkedésének, kulturális asszimilálódásának folyamatát, magánéleti csalódásait, tragédiáit, fejlődését követhetjük nyomon. Ezen felül külön érdemes megfigyelni, a rendező hogyan ábrázolja a nők közötti viszonyt. A film bizonyos szempontból a társadalom különböző szintjein elhelyezkedő nők kapcsolatának fejlődéstörténete: hogyan kovácsolódnak egységgé, csapattá, hogyan jutnak el a felismerésig, hogy csak egymásra számíthatnak.
Nagyon fontos kérdéseket feszeget a film, és mindezt kevés szóval, nem szájbarágósan vagy didaktikusan teszi. A nézőre bízza, hogy felfedezze az összefüggéseket, és valószínűleg egyéntől függően mindenki mást fog benne fontosnak tartani. Mindenkinek kicsit más lesz az üzenet, de az biztos, hogy még sokáig fogunk róla beszélni. Cuarón önéletrajzi visszaemlékezése máris belépett a filmtörténeti klasszikusok közé. Nemcsak az Oscar-jelölései és díjai (legjobb idegennyelvű film, legjobb fényképezés és legjobb rendezés) miatt, hanem kivételesen egyedi hangulatának, gyönyörű látványvilágának és egyetemes, elgondolkodtató, életszerű történetének köszönhetően is.
A Roma nem való mindenkinek. Viszont akinek az olvasottak felkeltették a kíváncsiságát, nem fog csalódni. Gazdagabban fog távozni a moziból és úgy érzi majd, mintha kicsit részesévé válna Cleo, és ezáltal Alfonsó Cuarón életének is.
spanyol nyelvű kultúra határtalanul
cultura hispanohablante sin fronteras