Fejezetek egy misztériumból
2019. március 13. - Frei Gabriella
Fotó: Ónodi Zoltán
Mexikó vidám, színes és vonzó. Mexikó szomorú, lepusztult és rémisztő. Frida Kahlo pedig az a művész, aki ezt az izgalmas kettősséget magában hordozta, számtalanszor megfestette és örökké jelképezni fogja. Nem csoda, hogy történetét színpadon is újra és újra elmesélik.
Hazánkban eddig három darabot ihletett, a legfrissebbet 2018 májusában, nem sokkal a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Frida-kiállítás kezdete előtt mutatta be a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház. A Frida Kahlo / szenvedélyes életigenlés egy részben Galambos Attila és Bodor Böbe közös műve, amelyből utóbbi rendezett alcíméhez hű előadást. Kahlo életútjának meghatározó szakaszait epizódokba sűrítették, középpontban a festőnő (Kovács Vanda) és mentorból lett férje, Diego Rivera (Ilyés Róbert) ellentmondásos kapcsolatával.
A rövid időre megjelenő apán és orvoson kívül minden más mellékszereplőt Auksz Éva és Géczi Zoltán játszik, ezzel is hangsúlyozva a produkciót jellemző – jó értelemben vett – egyszerűséget. A jelzésszerű, de kifejező díszletet a mögé vetített festmények egészítik ki, amelyek közül nem is Frida, hanem Rivera egyik alkotása, A teremtés tesz hozzá leginkább az előadáshoz: sorsdöntő baleset előtti első „találkozás” hátterében már egy új Frida születését vetíti előre.
Diego, a mogorva alfahím akkor még nem tudja, hogy egyszer elveszi a műtermében bujkáló huncut tinédzsert, azt pedig végképp nem, hogy utóbbi „jobb festő nála”. Mert bizony az, és ezt kapcsolatuk hajnalán a férfi úgy mondja ki, hogy szavai vetekednek a Lesz ez még így se hősének vallomásával. („Miattad akarok jobb ember lenni.” ) Gyengéd oldalából azonban a darab nem villant fel sokkal többet. Rivera nemcsak rendszeresen csalja, de látszólag minden szenvedésével, a halál (itt egy alkut ajánló Señora) depresszív közelségével is egyedül hagyja asszonyát. Frida így nemcsak a félresikerült amerikai látogatás alatt, de általában is magányos, mintha, egy Sylvia Plath-i üvegbúra szeparálná el a világtól, benne saját hitvesétől.
E lehangoló üzenet ellenére a darab mégis életteli, komikumban gazdag. A Rivera és sógornője közötti abszurd szexjelenet és annak hasonló hangulatú felvezetése új értelmet ad a „csak úgy megtörtént” sokat hangoztatott frázisának. A szereplők tequilába és guacamoléba mártott, – a diktatúra valóságától igen távoli – kommunizmusa pedig maga is egy vicc, amelynek poénja Frida villámrománca a rocksztárként rajongott Trockijjal. A szeretett eszmék („ami az enyém, az a tiéd”) ironikus visszájára fordulása éppen halottak napja környékén, a bujdosó „ellenforradalmár” jóslatként működő látomásai közepette esik meg. Mindez tovább erősíti a gondolatot, miszerint Frida életében is megvolt az a bizarr mexikói paradoxon, amely a lehulló emberfejek és a vidám ünnepi koponyamaszkok között feszül.
Remekül illenek mindehhez a díszletért is felelős Bartha Andrea autentikus jelmezei, amelyeket Kovács Vanda sajátjaként visel. Ő maga a szellemes, talpraesett Frida, aki ha kell, csípősen „beszólogat” rémes férjének, „udvarlói” előtt lejt erotikus táncot barátnőjével, de amikor Cristina húgával találja ágyban Diegót, visszafojtott dühe és sértettsége csak úgy vibrál. Ezen a ponton azt a Fridát is megmutatja, aki e csalódást nemcsak belekomponálta egy feleséggyilkosságot ábrázoló festménybe (Csak néhány apró késszúrás), hanem vadul össze is szurkálta annak képkeretét.
Ilyés Róbert önfejű Riverája egyszerre irigyli és csodálja, de igazán megérteni soha nem tudja Fridát, akinek „búrája” alá csak néha – talán csak az első és utolsó közös években – pillant be. Eltúlzott faragatlansága a néző számára sok vidám percet okoz, ám Ilyés játékában benne van a fájó tanulság is: az ilyen ember csak távolról szórakoztató, közelről inkább már bántalmazó.
Géczi Zoltán Trockijként és Rockefellerként a legemlékezetesebb, de az összes többi apró szerepben is hiteles. Akárcsak Auksz Éva, aki főleg a rossz anyósra emlékeztető volt feleség és a butuska, balek, elnyomott Cristina bőrében alkot nagyot. Elhisszük neki, hogy utóbbi azt sem tudja, hol van, és miként lett szürke „kényszermodellből” gaz csábító, egy házassági válság középpontja. Ahogy Frida valószínűleg maga sem értette, miért szereti annyira a fizikai fájdalmait lelkiekkel tetéző Riverát. A rejtély számunkra is épp olyan megfejthetetlen marad, mint az, hogy a démonaival egyedül harcoló Frida hogyan lehetett mégis ennyire szabad.
Frida Kahlo / szenvedélyes életigenlés egy részben
KÖVETKEZŐ ELŐADÁS: 2019. március 17., 19:00
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Stúdióterem
2400, Dunaújváros, Bartók tér 1.
előadás, 1 felvonás, 75 perc, 16 éves kortól
MÉG TÖBB FRIDA KAHLO:
Beszámoló a tavalyi budapesti Frida Kahlo kiállításról a Latinián ITT érhető el.
spanyol nyelvű kultúra határtalanul
cultura hispanohablante sin fronteras